SZABAD ÖRÜLNI
„Minden napnak van valamilyen öröme.
Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt!”(Wass Albert)
„Örüljetek, az Úrban, mindenkor!” Biblia, Filippi levél 4,4
Van olyan, hogy nem is igen tudjuk, hogy miért: nyugtalanok, feszültek, idegesek vagyunk, s tehetetlenségünkben, ha nem figyelünk tudatosan oda, órákig, akár napokig is beleragadhatunk e rossz közérzetbe, és akár akaratunk ellenére olyanon töltjük ki rosszkedvünket, aki egyáltalán nem érdemelné, vagy éppen, hogy nem ezt érdemelné tőlünk. Hát ebbe és hasonló csapdába jó lenne nem belesétálnunk!
Félre értés ne essék: sok esetben van és lehet okunk fájdalomra, dühre, panaszra. Éppen ezért kell résen lennünk, és óvnunk magunkat, és azokat, akik és amink van, megmaradt! De jó, hogy vagyunk egymásnak: házastársak, családtagok, barátok, kis- és nagyközösségek – akár, vagy főként koronavírusos időben! Nem természetes, hogy rám mosolyogsz (szájmaszkban a szemen látni a mosolyt), hogy megszólítasz, hogy meghallgatsz, hogy van egy-két bátorító szavad hozzám. Nem természetes, hogy számíthatok rád, hogy kedves és jó vagy hozzám. Nem természetes, hogy tudunk még jó ügyekért jól összefogni, és önzetlenül munkálkodni. Nem természetes. Tulajdonképpen semmi sem természetes, egyre inkább minden ajándék!
Ajándék, aminek szabad örülni! És hogy örülünk-e, vagy csak panaszkodunk – ez döntés kérdése! Ha beleragadsz a panaszkodás és a semmittevés mocsarába, az lehúz, és a maradék energiádat is elszívja. Ha viszont vagy olyan bátor, hogy eldöntsd: én rá akarom nevelni a szemem, hogy észrevegyem az örülnivalót; a szívemet, hogy örüljön – meglátod, az örömtől megsokszorozódik az erőd! Nyitott szemmel és szívvel járni-kelni a mindennapjainkban, éberen figyelni az örülnivalót, és jelen lenni, megélni az örömet! Ez aztán a nagyon szép és áldásos ajándék!
De az öröm, nem magányos műfaj. Jó azt megosztani valakivel. Például azzal, akitől kaptam. Az Istennek szóló hálaadás gyönyörű testet öltése Ady Endre Köszönöm, köszönöm, köszönöm című verse. Köszönetmondás: kezdve a „Napsugarak zúgása, amit hallok”-ért, folytatva… ugye van miért, neked is köszönetet mondani? Ha megköszönöd Istennek, még inkább tudatosul benned az örömöd, s ráadásul a köszönetmondásodban Istenre felemelt tekinteted találkozhat az Ő már régóta rajtad felejtett tekintetével… hogy végre megláthasd, hogy nem üres feletted az ég, van még, ki rád tekint! Köszönöm, köszönöm, köszönöm!
De nemcsak Istennek szabad megköszönjük ajándékait, szabad egymásnak is köszönetet mondanunk mindazért, ami egyáltalán nem természetes. Ugye milyen jól esik, ha ránk mosolyognak, és kedvesen szolgálnak ki bennünket bármelyik üzletben, hivatalban vagy intézményben? Ha visszajeleznénk, hogy észrevettük a kedvességet, a türelmet – ami manapság nem természetes: se a mosoly, se a visszajelzés –, és csak ennyit mondanánk: Köszönöm szépen a kedves kiszolgálást! – bizonyára örömet szereznénk az illetőnek, s örülne, hogy az ő nekünk szánt ajándéka: a kedvessége, megérkezett hozzánk. Ha kifejeznénk házastársunknak, gyerekünknek, munkatársunknak, a dadus néninek, a buszsofőrnek, bárkinek a megköszönnivalót, a nem természetest – az egy pillanatra megállítana mindkettőnket, és mindketten átélhetnénk az ajándékpillanatot. A pillanatot, amiért érdemes élni! A pillanatot, amiben szárnyra kapunk: szárnyakat kaphatunk egymástól, s szárnyakat adhatunk egymásnak. Mert a mosoly, a jó szó, a bátorítás, a köszönet, a dicséret… bizony, szárnyakat ad.
Azzal kezdtem, hogy bizonyára van olyan, hogy van és lehet okunk panaszra… S azzal folytatom: igazából nincs meg minden okunk az örömre? Annyi, de annyi ajándék vesz körül bennünket – koronavírusos időben is – csak meg kellene látnunk! És hogy akarjuk-e meglátni, ez döntés kérdése! Kinek-kinek a maga saját lehetősége és felelőssége! De jó lenne, ha akár a jogos és érhető panaszainkból fejünket felemelve elhatároznánk, hogy szeretnénk ránevelni: a szemünket, hogy meglássa az örülnivalót; szívünket, hogy tudjon annak örülni; a kezünket, hogy összekulcsolódva hálát adjon Istennek ajándékaiért; a szánkat, hogy fogalmazza meg a köszönetét a másik számára. Ránevelni… és ez nem megy egyik pillanatról a másikra, legyünk hát kitartóak és türelmesek – önmagunkhoz is –, hogy egyre inkább észrevehessük az örömmel teli pillanatokat, s tudjunk abban jelen lenni, kicsit elidőzni… örömmel!
És van mindehhez kitől figyelmet, erőt kérjünk, mert nem üres felettünk az ég!
Az ÖRÖM TÍZPARANCSOLATA
- Felébredéskor hálatelt szívvel köszöntsd Istenedet! Mondd el Neki, mi mindenért is vagy hálás!
- Már reggel köszönd meg, hogy csodálatos, örömteli nap vár rád!
- Egész nap vedd észre, miért lehetsz hálás, és gyakorold a köszönetmondást.
- Sokat mosolyogj: Istenre, az emberekre, és önmagadra is a tükörbe.
- Szívből ismételgesd: „Isten szeret engem, és mindig velem van.”
- Szüntelenül törekedj arra, hogy az emberek jó oldalát lásd!
- Ügyelj a gondolataidra: ne engedd, hogy gond, baj és szomorúság járjanak körül.
- Tudatosan az öröm és a hálaadás felé terelgesd figyelmedet!
- Kerüld a panaszkodást és a kritikát, mert ezek elszívják az energiád!
- Munkádat és minden mást örömmel és vidáman végezd!
Bálint Klára, református lelkipásztor, mentálhigiénés szakember